Vasárnapi filozófia

Séta több mint 365 napja és egy tipp, mit ne ossz meg a közösségi médiában

A hitelességemhez a napi posztjaimban lévő szakmaisággal, a lelki és test egészségemhez a napi sétáimmal igyekszem hozzájárulni.


Borús idő lett, de mégsem teljesen szürke: a Budapest felett elúszó felhők a mélykék árnyalatiban rétegződtek.
 
Több mint 365 napja sétálok, minden nap. Kedden volt a pontos évforduló, amit szerettem is volna picit megünnepelni itt is, de erre végül nem került sor. Kedden volt ugyanis az elmúlt 1 év legnehezebb napja számomra, mondhatjuk úgyis, igazán rossz nap volt. A sétára sor került, de semmi más nem jött össze.
 
Máskor is adódtak, és a jövőben is lesznek ilyenek. Mégis minden nap igyekszem a jót keresni, a szépet látni és a magam módján ezt tükrözni itt.
 
Vannak akik rendszeresen megosztják a negatív dolgaikat: hetente idegösszeomlást kapnak, az ügyfeleik szörnyűek, a gyerek nem hagyja őket dolgozni, éjjel 3-kor fejeznek be egy fontos projektet - tájékoztatnak erről a sztori és poszt folyamban. Megértem, hiszen ez is a lelki egészségük fenntartásának a módja, és talán azt is gondolják, hogy a hitelességükhöz is hozzájárul, ha megmutatják a közösségüknek a nehéz napjaikat.
 
Én nem ilyen vagyok. A hitelességemhez a napi posztjaimban lévő szakmaisággal, a lelki és test egészségemhez a napi sétáimmal igyekszem hozzájárulni.
 
Egyszer, az Instagram hajnalán megkérdeztek egy már népszerű influencert, hogy lehet, hogy minden képen jól néz ki? A válasz: "Egyszerű. Csak olyan képet teszek ki, amin jól nézek ki".
 
Csalás! Meghamisítja a valóságot - népszerű mostanában ez mondani erre. De valóban így van?
Én azt vallom, hogy a social média nem azért van, hogy az életed minden rezdülését megoszd. Főleg nem a negatívat. Ezzel sem magadnak, sem a környezetednek nem teszel semmi jót, de ez a kisebb baj. Valójában a családod, a barátaid, végső soron saját magad fosztod meg attól az intimitástól, ahol ezeknek a helye van.