Árképzés

Árképzés érték alapján

Ma a szolgáltatásod/terméked értéke alapján próbáljuk meghatározni annak az árát. Egészen pontosan az alapján az éreték alaján, amennyit az ügyfélnek, a vevőnek ér.


Újabb adag hó érkezett reggel, a nap elveszett, a szél erősített.
 
Ma a szolgáltatásod/terméked értéke alapján próbáljuk meghatározni annak az árát. Egészen pontosan az alapján az éreték alaján, amennyit az ügyfélnek, a vevőnek ér.
 
Ha a költség alapú számításhoz a saját céged működését, a versenytárs alapúhoz a konkurenciát kellett nagyon jól ismerned, akkor az érték alapú árazáshoz a vevődet kell. Hidd el, ez a legnehezebb!
 
Lehet, hogy ugyanaz a szolgáltatás 10.000 Ft-ot ér egy KKV vállalkozásnak, 10 milliót egy multinak. De ezt nagyon nehéz megállapítani, és még nehezebb érvényesíteni. Ráadásul, vajmi kevés hatással vagy Te arra, hogy a szolgáltatásod vagy terméked miért értékes a vevő számára, hiszen az ő szempontjait és belső folyamatait sosem ismerheted meg igazán. Mint amikor kiadsz egy lakást egy fiatal párnak: lehet, hogy 5 évig maradnak, de lehet, hogy 3 hónap után szétmennek, és így az addig számukra értékes és csodás kislakás igazán semmit sem jelent már nekik.
 
Ha mégis sikerült a valós értéke alapján az beáraznod amit nyújtasz, valószínűleg ezzel a módszerrel jársz a legjobban, különösen ha egyedi, magas színvonalú szolgáltatásokban utazol.